Az eddig megjelentetett irományok – a látszattal ellentétben – nem a talált tárgyak osztályának nyilvános felhívásai, pusztán a tulajdonoshoz kötődő személyes tárgyak hiányérzetét próbálják csökkenteni. Sőt felbuzdultam azon, hogy az általam oly nagyra becsült, és a szívemhez közelálló kerékpár is mutatott némi életjelet magáról. Gondoltam a következő bemutatásra kerülő tárgy is felbukkan (még) az életemben. Kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy a bicajomtól véglegesen is meg kellett válnom, de annak örülök, hogy sikerült igazolni a fizika egyik alaptörvényét – még ha egy kis ferdítéssel is. „Az energia nem vész el, csak átalakul.” Azt már nem is merem feltételezni, hogy azoknak, akik a kerékpárom tulajdonosváltásában közreműködtek, valahol a tudatuk mélyén előjött volna az energia megmaradás törvénye. Hááááát a bicaj is átalakult egy kicsit, de hajtásához továbbra is energiára van szükség, még akkor is, ha a beszerzéshez nem kellett sok kalóriát elégetni.
http://lepcsohaz.blog.hu/2008/08/16/a_megkerult_bicikli_esete_1
Ezúttal egy sokkal kisebb dologról van szó. Mind értékében, mind nagyságában, sőt jelentőségében is. Egy dolog azért közös. Ez is magántulajdon, és nem önkéntes alapon, vagyis nem a tudtommal került ki a birtokomból. A szóban forgó tárgy egy digitális hőmérő külső jeladója. Csavaros rögzítéssel volt az ablak mellé szerelve, ennek maradványai még most is megtekinthetők. Méreteit tekintve akkora, mint egy gyufásdoboz, a színe pedig fekete. A jellegtelen külső, egy viszonylag egyszerű belső elektronikát takar, hátulján egy nyitható fedéllel, ami az elemek behelyezésére szolgál.
Az eltűnés időpontja már lassan egy évre tehető. Hogy ennek miért most van jelentősége? Nagyon egyszerű! A készülék jellegzetessége, hogy néhány 10 méterre képes jeleket sugározni. Ezeket a jeleket azóta is sikerül még időnként fogni. Tehát maga a doboz nem kerülhetett túl messzire. Lehet, hogy itt van a közelben, csak még nem sikerült rábukkannom, bár néhányszor már kerestem. Az is lehet, hogy az illető nem is tudta mire való, csak bántotta szépérzékét a világos falon csúfolkodó fekete skatulya, és elhajította. A fő probléma, hogy az eleme(i) lemerült(ek), így cserére szorul(nak). Ennek költségét is vállalnám, csak tudnám, hogy hol, és milyen eleme(ke)t kell beletenni.
Gondolná valaki, hogy egy ilyen apróság (a tulajdonviszonyokon túl) mennyire tudja befolyásolni egy egyszerű hétköznapi halandó mindennapjait? Pedig így van. Az ébredés szerintem kevés ember számára nyújt katartikus élményt. Persze ennek is vannak különféle fokozatai. De maga a tudat, hogy el kell hagynod a biztonságot és meleget adó puha-pihe ágyikódat, már önmagában is elégé lehangoló tud lenni. Újabb negatív hatásként ér(het)i az embert, ha tudja, hogy el kell indulni a munkába. Ehhez először azonban illik tájékozódni a lakáson kívül uralkodó időjárási viszonyokról. Ennek meghatározó eleme a hőmérséklet, amelyről vizuális alapon a legkevésbé biztonságos módon lehet információkat gyűjteni. Ennek a közelgő hűvös évszak érkezésével pedig egyre inkább jelentősége van. A reggeli – sötétbe burkolózó – udvar képe pedig még inkább beszűkíti a látóteret, így még a közvetett információk se igazán állnak rendelkezésre. Az „elveszett” sötét kapszulának pedig megvan az a jó tulajdonsága, hogy fény hiányában is megfelelő információkat ad a röpködő mínuszokról, már persze, ha hagyják. Igaz, a hőmérséklet értékeit nem tudjuk befolyásolni. De a hőérzetben már jelentős szerepet játszhatnak bizonyos tudat alatti tényezők. Tehát jobb egy kicsit rákészülni, hogy mi vár ránk odakinn.
Mondhatnák egyesek, hogy ez egyfajta úri passzió, vagy kényelmesség… Persze, mondani mindent lehet. De van (volt?) egy eszköz, amit konkrét emberek, konkrét céllal, konkrét embereknek találtak ki. Én meg konkrétan ezért vettem meg – magamnak. Persze, szívesen megosztom az információt mással is, de azt azért hagy döntsem már el, hogy kivel. Ja, és persze milyen alapon. Nem kívánok én semmiféle szolgáltatóként tetszelegni, különösen nem természetbeli juttatás formájában. Bár ennek a készüléknek van olyan tulajdonsága is, hogy három másik vevőberendezést is ki tud szolgálni. Azt azonban eléggé valószínűtlennek tartom, hogy a „társfelhasználó” egy ugyanilyen szobai kijelzővel rendelkezzék, mint az enyém. De ha véletlenül így is van, bánja a kánya, csak beszéljünk meg egy közös elemcsere projektet, akár egy sör mellett is!
