Nekünk már biztos fehér lesz a karácsony!
Az ember azt hihetné, hogy egy írás, főképpen a blog csak a fikázásról, borzalmakról, nyomorról szólhat. Egy túrót! A mi lépcsőházunkban – ahol eddig csak lopás, hangoskodás, liftrongálás, és egyéb a „normális” életvitellel ellentétes dolgok történtek, – bekövetkezett a CSODA! A CSODA, igen így nagybetűvel. Maga a fogalom olyan, amiben mindenki reménykedik, de soha nem következik be. Pedig ez olyan dolog, amit nem szabad várni, mert ha várjuk, és bekövetkezik, az már nem csoda. Mert olyan dolog iránt táplálunk (hiú) reményeket, amelyben magunk sem hiszünk, hogy megérjük. A csoda olyan, mint ami magától beüt (igen, mint a mennykő – vagy ménkű), csak hát pozitív értelemben.
Sokat beszélgettünk már az itt lakókkal, hogy a korábban ugyancsak a lépcsőházban élő földi halandók hathatós segítségével, igencsak leromlott a mindenki által közösen használt helyiség állaga. Jelezték ezt a leütött sarkok, valamint az igen erősen szennyezett falak. Mivel a nevezett közállapotokat előidézők nagy nehezen elköltöztek, igyekeztek „alkotásaikkal” maradandó emlékeket hátrahagyni az utókornak. Távozásuk okában természetesen jelentős szerepet játszottak bizonyos gazdasági körülmények (mind a sajátjukat, mind a lakóközösséget illetően). Éppen ezért újabb gondot – bár a történtek ismeretében egy fokkal kellemesebbet – okozott, hogy a kárelhárításban milyen mértékben és formában részesüljenek az „utókor áldozatai”. Született is néhány frappáns(nak tűnő) ötlet, ezek azonban mind elhaltak a családi költségvetéseket irányító, házi pénzügyminiszterek asztalán.
Közeledett a karácsony. Bevallom őszintén, én már sokféle beszélgetésben (traccspartiban, pörköltfőzésben – vagy inkább fogyasztásban) vettem részt, de vallási, vagy fogalmazzunk úgy, hitbéli kérdések még nem kerültek szóba. Ezúttal sem kívánom ez irányba terelni a szót, de a karácsonyi hangulatban talán nincs az a közösség, ahol az Úrjézus szóba ne kerülne valamilyen összefüggésben. Ha máskor nem, akkor biztosan, ha nem stimmel a karácsonyfa a tartóba, vagy a ponty nem döglik meg az első ütésre – különösen, ha el sem találjuk. DE! Valamelyik este, hazafelé jövet megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy valaki kifestet(t)e a lépcsőházat. Mivel konkrét információval nem rendelkezett senki, vagy legalábbis nem osztották meg velem, mire gondolhatnék másra. A Jézuska elnézte a naptárat, vagy éppen az ünnepre való felkészülési szakaszában látogatott el hozzánk. Mit gondolhatott magában? Itt nagyon szegény emberek lakhatnak? Be-bekukucskált egy-egy kémlelőnyíláson – az ő képességeivel ez azért nem olyan lehetetlen – majd megállapította, hogy a helyzet még annyira nem lehet gáz. Itt nagyon igénytelen emberek laknak? Megint csak kukucska, majd az előbbihez hasonló megállapítás. Itt lusta emberek laknak? Háááát itt egy kicsit bajban volt. Kukucska meg volt, de mivel alig talált pár lézengő embert a házban, feltételezte, hogy a többiek dolgoznak. Mivel több ötlete nem volt, hazament, és betette a DVD-lejátszójába az elmúlt öt év történéseit tartalmazó korongot. Homlokára csapott, és döntött. Itt olyan f…a emberek laknak, hogy ezek megérdemlik (a sorsukat)! Visszajött, és a karácsony hangulatának megfelelően fehérre festette a lépcsőházat.
Bárhogyan is történt, – vagy visszatérve a földi gondolkozásra – bárki bármit is tett, köszönjük meg neki(k). Kedves állandóan, vagy ideiglenesen a házunkban tartózkodó emberek! Legalább annyit tegyünk meg, hogy igyekezzünk ezt az állapotot minél tovább – de legalább a következő karácsonyig – megőrizni! Ha meg netán valaki mégis találkozna egy olyan emberrel aki pénzügyi követelésekkel állna elő, bátran köszönje meg azzal, hogy az Isten fizesse meg. Elvégre karácsony van.
